MOSOLYGÓ TISZA NENTE
Zentai, Zenta környéki élcek, népi anekdoták
Ügyvédek
MENNYIT ÉR A VÁLTÓ?
A két világháború
közötti időben a népszerű Ludajić Miloš irodájában dolgozott K. Vilmos, egy szürke kis díjnok,
afféle iratrendező. Kispénzű ember lévén, gazdájától ellesett ügyvédi
furfanggal sikerült jégre vinnie egy jámbor tornyosi parasztembert, akit 3000
dinár erejéig megvágott —váltó ellenében.
Mikor eljött az
idő, megjelent a tornyosi magyar az ügyvédi irodában, és bemutatta a váltót
Ludajićnak:
— Mondja mán, ügyvéd
úr, hogy mennyit ér ez a váltó?
Ludajić megtekintette az adóslevelet, majd a
szemüvegét a homlokára tolva ránézett a parasztra, és így szólt:
— Nézze, tatám, ha a
Vilmos neve nem szerepelne a váltón, akkor megérne 2 dinárt (ennyibe került
ugyanis az űrlap a trafikban), de mivelhogy aláírta, ennélfogva nem ér ez egy
pipa fingot sem.
ÜGYVÉDI FURFANG
Dr. Huszágh Nándor ügyvéd (Huszágh László nyugalmazott
gyógy-szerész apja) hallani sem akart az orvosról, pedig súlyos asztmában
szenvedett. A dohányzásról sem akart leszokni, és hiába könyörögtek a hozzátartozói,
naponta elszívta a maga három szivarját. Egyszer átment Szegedre, meglátogatni
ott élő leányait, akik végül is rávették, hogy menjen szakorvoshoz.
A specialista nyomban
megállapította a kórt, s megkérdezte betegét, hogy dohányzik-e.
— Igen.
— S mennyit szív
naponta?
Az öreg élt a gyanúval, hogy most pedig némi
tiltások és korlátozások következnek, ezért hát elővigyázatosságból így
válaszolt:
— Úgy ... tíz szivart, kérem.
— Az sok, nagyon sok, ügyvéd úr. Úgy vélem, elég lesz önnek
öt is. Nem gondolja?
— Ha úgy találja a doktor úr...
Hazatérve,
leányai rögtön azzal a kérdéssel fogadták apjukat, hogy eltiltotta
-e az orvos a
szivartól.
— Nem az — mondta az
öreg dicsekedve —, hanem még kettőt engedélyezett!
MEGBIZONYOSODOTT...
Még az első nagy
háború előtt két.Ada-határi földszomszéd holmi ba-rázdaelszántásból kifolyólag
komoly szóváltásba keveredett egymással. Egyikük még a kocsilőcsöt sem
átallotta segítségül venni, minek következtében a másik földszomszéd jócskán
kibukta a piros levet odakint a dűlő végén.
Befejezve a
„meggyőzést", a vétkes megszeppent kissé. Hogy a bajt megelőzze, nagy
léhhel-pléhhel betrappolt Zentára dr. Brichta Nándor ügyvéd irodájába. Ott
töviről hegyire elmesélte az ügyvédnek a históriát.
— Valóban így esett meg a dolog, ahogyan maga előadta? —
puhatolózott tapintatosan a népszerű ügyvéd.
— A... az... igazat mondtam — bizonygatta a gazda —, de ha
hazudni köll, ugye, má' megkövetem, azt majd hozzápászíti a doktor úr. Ezért is
gyüttem vóna ide magáhon.
— Nem kell itt kiagyalni semmiféle hazugságot, kérem. Ez
biztos ügy. Ezt a pört maga nem veszítheti el, érti?!
— Úgy gondolja, doktor úr?
— Nem gondolom, tudom!
Erre a gazda
hervadtan föláll, és indul az ajtó felé.
— No, hova megy? — szól utána elképedve az ügyvéd.
Csap egyet az
ember a kalapjával, s onnan az ajtóból szól vissza:
— Tetszik tudni...
arrul szerettem volna megbizonyosodni, hogy nekem van-e kilátásom. Mert amit
elmeséltem, az a szomszédom panasza, nem az enyém.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése