Szórakoztató anekdoták (Tőke István-tól)

MOSOLYGÓ TISZA NENTE
Zentai, Zenta környéki élcek, népi anekdoták


Ügyvédek



MENNYIT ÉR A VÁLTÓ?

     A két világháború közötti időben a népszerű Ludajić Miloš irodájában dolgozott K. Vilmos, egy szürke kis díjnok, afféle iratrendező. Kispénzű ember lévén, gazdájától ellesett ügyvédi furfanggal sikerült jégre vinnie egy jámbor tornyosi parasztembert, akit 3000 dinár erejéig megvágott —váltó ellenében.
    Mikor eljött az idő, megjelent a tornyosi magyar az ügyvédi irodában, és bemutatta a váltót Ludajićnak:
 — Mondja mán, ügyvéd úr, hogy mennyit ér ez a váltó?
      Ludajić megtekintette az adóslevelet, majd a szemüvegét a homlokára tolva ránézett a parasztra, és így szólt:
 — Nézze, tatám, ha a Vilmos neve nem szerepelne a váltón, akkor megérne 2 dinárt (ennyibe került ugyanis az űrlap a trafikban), de mivelhogy aláírta, ennélfogva nem ér ez egy pipa fingot sem. 


ÜGYVÉDI FURFANG


Dr. Huszágh Nándor ügyvéd (Huszágh László nyugalmazott gyógy-szerész apja) hallani sem akart az orvosról, pedig súlyos asztmában szenvedett. A dohányzásról sem akart leszokni, és hiába könyörögtek a hozzátartozói, naponta elszívta a maga három szivarját. Egyszer átment Szegedre, meglátogatni ott élő leányait, akik végül is rávették, hogy menjen szakorvoshoz.
 A specialista nyomban megállapította a kórt, s megkérdezte betegét, hogy dohányzik-e.
— Igen.
— S mennyit szív naponta?
      Az öreg élt a gyanúval, hogy most pedig némi tiltások és korlátozások következnek, ezért hát elővigyázatosságból így válaszolt:
— Úgy ... tíz szivart, kérem.
— Az sok, nagyon sok, ügyvéd úr. Úgy vélem, elég lesz önnek öt is. Nem gondolja?
— Ha úgy találja a doktor úr...
     Hazatérve, leányai rögtön azzal a kérdéssel fogadták apjukat, hogy eltiltotta
      -e az orvos a szivartól.
— Nem az — mondta az öreg dicsekedve —, hanem még kettőt engedélyezett! 


MEGBIZONYOSODOTT...


      Még az első nagy háború előtt két.Ada-határi földszomszéd holmi ba-rázdaelszántásból kifolyólag komoly szóváltásba keveredett egymással. Egyikük még a kocsilőcsöt sem átallotta segítségül venni, minek következtében a másik földszomszéd jócskán kibukta a piros levet odakint a dűlő végén.
 Befejezve a „meggyőzést", a vétkes megszeppent kissé. Hogy a bajt megelőzze, nagy léhhel-pléhhel betrappolt Zentára dr. Brichta Nándor ügyvéd irodájába. Ott töviről hegyire elmesélte az ügyvédnek a históriát.
— Valóban így esett meg a dolog, ahogyan maga előadta? — puhatolózott tapintatosan a népszerű ügyvéd.
— A... az... igazat mondtam — bizonygatta a gazda —, de ha hazudni köll, ugye, má' megkövetem, azt majd hozzápászíti a doktor úr. Ezért is gyüttem vóna ide magáhon.
— Nem kell itt kiagyalni semmiféle hazugságot, kérem. Ez biztos ügy. Ezt a pört maga nem veszítheti el, érti?!
— Úgy gondolja, doktor úr?
— Nem gondolom, tudom!
    Erre a gazda hervadtan föláll, és indul az ajtó felé.
— No, hova megy? — szól utána elképedve az ügyvéd.
     Csap egyet az ember a kalapjával, s onnan az ajtóból szól vissza:
 — Tetszik tudni... arrul szerettem volna megbizonyosodni, hogy nekem van-e kilátásom. Mert amit elmeséltem, az a szomszédom panasza, nem az enyém. 






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése